Köszöntjük az Újtelepi-Gyémánt kennel weblapján.
Bemutatkozás
Az első csivavánkat a jó tanulmányi eredményükért jutalomból vásároltuk a két lányunknak 1990-ben. A kiskutya nem származott neves tenyészetből, de a fajta jellegét hordozta. Kiállítási eredménye „tenyészthető”. Vele szerettük meg a fajtát. Élete 12 évében annyi szeretetet kutyától még nem kaptunk. Szinte családtaggá vált és a két lányunkkal együtt nőtt fel. Elvesztése számunkra tragédia volt. A következő csivavánk Dunaföldvárról került hozzánk. Ő szintén a szívünk csücske volt, 11 évet élt. Vele indult el lassan a tenyészetünk, amelyet saját tenyésztésű szuka kutyáinkra alapoztuk. Az első kan kutyánkat Budapestről vásároltuk 1996-ban. Vele kezdtünk el igazából kiállításokra járni. Ő még jelenleg is velünk él és családunk megbecsült tagja. Állományunkban csak rövid szőrű csivava kutyák vannak. Az eltelt évek alatt több kiállításon is megfordultunk tenyészetünkkel, aminek köszönhetően az „Ezüst koszorús mestertenyésztői” címet értük el. Ez az eredmény nagyon hosszú, kemény és immáron 20 éves kitartó munka eredménye.
Amikor 1990-ben hozzánk került az első csivava kutyus, akkor tudtuk már, hogy szeretnénk egy nagyobb testű kutyafajtát is, mivel családi házban lakunk. Már régóta tetszett a boxer és 1991-ben vásároltuk meg az első boxer kiskutyánkat, aki egy csíkos szuka volt. Azért választottuk ezt a fajtát, mert rendkívül barátságos és gyerekszerető és nagyon jó házőrző is egyben. Az ezt követő évben újabb csíkos szukát vásároltunk, aki a jelenlegi tenyészetünk alapját képezte. Tőle hagytunk meg egy sárga szuka kutyát, akivel már kiállításokra is jártunk. Jelenlegi tenyészetünket két szuka kutya képezi, akiktől időközönként egy-egy alom születik.
Módosítás: (2010. február 07. vasárnap, 15:55)







